Nyitólap Bemutatkozás Festmények Rajzok Online játékok Letölthető játékok
RETRO (emulátor) rovat Programozás (Pascal, Java stb) Vendégkönyv Üzenet Linkek

bemutatkozás
képek rólam
képek 1
képek 2
képek (autó)
itt érhetsz el
Orosz Olivérnek hívnak. 1976 május 17.-én születtem Sátoraljaújhelyen. Lácacsékén lakom születésem óta (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Óvodába-iskolába Ricsére jártam. Ügyesen rajzoltam, így Porcelánfestő szakmát választottam. A Sátoraljaújhelyi 117. számú szakmunkásképzőbe jártam 1990-től 1993-ig. A szakmunkásbizonyítványomat a szakma kíváló tanulója országos versenyen szereztem (a versenyt Herenden rendezték meg.) Ezután levelező tagozaton leérettségiztem, majd részt vettem egy középfokú számítástechnikai szoftverüzemeltető tanfolyamon. 1997 augusztus 14.-én vonultam be katonának. Újpesten a Honvéd Folyami Flottillánál szolgáltam. Ez tartott 9 hónapig. (Lehetett volna rövidebb is :) Akkor kezdtem el festeni, és azóta festek hobbi szinten.
Azóta egyszer itt dolgozom, egyszer ott. Festettem már templomot, dolgoztam az IBM Székesfehérvári gyárában, voltam postás stb.
2003 nyarán megszereztem az engedélyeket, hogy eladhassam a képeket, amiket festek. Most ha időm engedi festek. Tervezem hogy elköltözöm, mert nehéz munkát találni a környéken.

A számítógépezésen kívül szeretek rajzolni, festeni. Szeretem a természetet, az állatokat. Imádom Rejtő Jenő regényeit (és haragszom amiért hagyták megfagyni szegényt.) Szeretem a rajzfilmeket, képregényeket. Kedvenc tévéműsorom a Heti Hetes (RTL-Klub). Ha tehetem mindig megnézem a Barátok Közt-öt, a Sliders-t, a Szívtipró Gimit, a Szívek szállodáját. Szeretem Jacki Chan filmjeit. Kedvencem a Csillagkapu sorozat.
Zenében szinte mindent meghallgatok, kivéve a keményebb rock-ot. (Inkább a Hip-Hop és "diszkó" zene áll közel hozzám.)





Számitógép (történelem:-) ):

Általános iskolában találkoztam számitógépekkel. Konkrétan a Videoton kis gépével, amely akkor "az iskolaszámitógép" volt. Középiskolában a kollégiumban esténként használhattunk Videoton számitógépet. Az iskolában pedig a Commodore 64-el ismerkedtünk meg. A Videoton gépe után a C64 nagyságrendekkel jobb gépnek tűnt floppy meghajtóval, zöld monokróm monitorral.

1996 óta van saját számítógépem. Egy Commodore 64-el kezdtem. Egy újságból rendeltem (10 ezer forintba került és a Terminator 2 cartridge-et adták hozzá.). Egy évig voltam boldog tulajdonosa.
Csak magnóm volt hozzá, így kicsit kemény volt, de szép. A magnó miatt sok kellemetlenség volt, mert "órákig" töltött és utánna sokszor "LOAD ERROR" volt a végeredmény az eltérő magnófej állás miatt. De már ezen a gépen is programoztam. Érdekes volt, hogy a játékok grafikáját először papíron rajzoltam meg, majd azt átszámoltam a gép által tárolt formába, majd azt gépeltem be a gépbe. Hát.. akkor sokat számoltam fejben :)

Aztán vettem egy 286-os PC-t. Hercules monitorom volt hozzá, hangkártya nem volt, így az elején nem tetszett. Amikor megvettem utánna eladtam a C64-et, de ezt hamar meg is bántam. Azóta hozzájutottam kettő C64-hez is, amik ott pihennek egy dobozban a szekrény tetején -működésre készen. Az első programjaim rá, a Prince Of Persia, és a Golden Axe volt. Ezután a Street Rod, Prehistoric, Pipe Mania stb. játékaim voltak. 20 megás winyó volt benne, így a játékokat floppy lemezen tartottam és csak azok voltak a gépen amikkel játszottam. Ez egy évig tartott. Az alaplap még most is megvan, de tápegység már nincs. A monitor sincs meg már. Ezen a gépen ismertem meg a Turbo Pascal-t. Apró játékokat csináltam is.
Ezután katona voltam, ahol nemnagyon lehetett gépet használni.
Miután hazajöttem, elmentem dolgozni és néhány hónap múlva vettem egy 100mhz-es 486-os gépet (színes monitor, hangkártya, cd-rom, 200 Mb wincseszter). Nagyon jó volt. Sajna néhány hónap múlva az alaplap meghalt. (Felraktam a Win95-öt és fél óra múlva a winyó elszállt.) Szerencsére tudtam venni egy 266 Mhz-es AMD procit+alaplapot. 8 Mb ram volt hozzá, de nagyon szuper programok mentek rajta. (Need for Speed 3, Tarzan, Tomb Raider 1-3)
Ez a gép egyik nyáron meghalt. (Hibás tápegység miatt.)
Hónapokig spóroltam, és így tudtam venni egy új alaplapot+procit. (Ezalatt egy 386-os gépet használtam és azon is meglepően jó játékok voltak. BC RACER, MECHWARRIOR, ROBOCOP3)
Ezt az új gépet több mint 4évig használtam. Így nézett ki: Celeron 700 Mhz-es proci, 160 Mb ram, Geforce 4 MX440 videokártya (régebben TNT2-es volt). Jó volt, de nem tökéletes. Vannak videók, amiket nem játszott le simán, sok játék szaggatott, és sok emulátor sem ment simán.

Most egy 2600-as AMD Semptron proci megy a gépben 512 memóriával. A videokártya maradt, ami kicsit kevés manapság. A filmek végre jól mennek. Emulátorok között viszont van amelyik szaggat még rendesen, nemtudom milyen gép kell a sima futáshoz, bár igazán csak az AMIGA 1200-as programok szaggatnak kegyetlenül.


Kedvenc játékaim: Tomb Raider sorozat, Red Alert 1-2, Tiberian Sun, Star Wars Racer, Need for Speed sorozat. Az utóbbi időben emulátorokkal játszom szívesebben. (STREETS OF RAGE, SONIC, DOUBLE DRAGON, CASTLEVANIA, RTYPE, ROBOCOP VS TERMINATOR)